Százfelé nem tudok figyelni! – füstölgünk olykor, ha zavarnak a koncentrálásban. Hiszen akkor vagyunk a leghatékonyabbak, ha egyvalamire kell összpontosítanunk. A cégünk pedig ebben is hasonlít ránk… Okos megoldás bizonyos feladatokat másra bízni. Az outsourcing, vagyis kiszervezés a logisztika területén hódít a leggyorsabban – nem is véletlenül!

Első benyomások

Ne aggódjunk, ha az „outsourcing” szó hallatán eddig udvarias „Egészségedre!” volt a válaszunk. A szó nem jelent mást, mint kiszervezést: bizonyos, a vállalat fő tevékenységén kívül eső feladatokat kifejezetten erre szakosodott cégekre bízunk.

Az olyan komplex feladatkörök, mint a logisztika, egyszerűen túl sok befektetett időt, pénzt, és energiát vonnak el.

Épp azoktól a tevékenységektől, amikért a céget alapítottuk, amivel értéket teremtünk… Itt jön a képbe a tevékenység-kihelyezés.

Megéri ez nekem?

Van néhány szempont, amit ha magunkénak érzünk, a jónál is jobb döntés belevágni a logisztikai outsourcing folyamatába.

Így például, ha a szállítással nem nő a profitunk, csak emészti a pénzt. Ha a cégnek – méreténél fogva – nem térül meg a raktár, gépállomány költsége.

Ha növekszünk, de a saját logisztikával járó kiadások visszavetnék a fejlődést. Ha szívesen megszabadulnánk a tőlünk idegen, pepecs problémáktól, mint például a kamion vizsgáztatása…

Outsourcing: számoljunk együtt!

Saját logisztikai eszközök fenntartásával a költségeink ugyanolyan magasak, akár ki tudjuk használni a lehetőségeinket, akár nem.

A kiszervezéssel viszont annyit fizetünk megbízottunknak, amennyi szolgáltatást igénybe vettünk. Érdemes olyan partnert választani, akik jó elhelyezkedésű raktárat biztosítanak, amelyben sosem fizetünk többet, mint  az aktuálisan elfoglalt területünk.

Ha az outsourcing megoldásai közül válogatunk, saját szakembereket sem kell foglalkoztatnunk: adott lesz a megbízott cég felkészült állománya.

Hogyan válasszunk?

Meggyőződtünk az outsourcing előnyeiről, de megtorpanunk: hogyan válasszam ki azt a céget, amelyben megbízok? A kulcs: ne féljünk kérdezni! Egy jó logisztikai partner érthetően kommunikál akkor is, ha nekünk még idegenek a szállítmányozási fogalmak. Gondoskodjanak a megfelelő biztosításokról, a vámügyintézésről, az újracsomagolásról, a nemzetközi kommunikációról… Ha ilyen csapatot keres, talán nem okozok meglepetést, ha meggyőződésből  a CargoPlazát ajánlom. Azért vagyunk, hogy cégének könnyebb legyen!