Hatalmas, tekintélyt parancsoló, a lovak és szamarak helyett már régóta viszi a terheinket keresztül-kasul a szárazföldön, ahová csak kell –természetesen a kamionról van szó. A robosztus, sokkerekű járművekről mind tudjuk, milyen sokoldalú segítségek: nemcsak az autópályák forgatagával birkóznak meg, de ha kell, akár a jégen is átviszik, ami fontos nekünk. A logisztika ma elképzelhetetlen lenne nélkülük – de vajon pontosan mióta?
Az üst, a szekér és a karambol
Míg az ember származását örökké tartó vita övezi, a kamionok esetében jóval egyszerűbb a helyzet. A gőzmozdonnyal és a személygépkocsival közös ős nem szorul sok bizonyításra: a kulcsfigura Nicholas-Joseph Cugnot, aki valószínűleg a francia hadsereg leginnovatívabb tüzértisztje volt egészen addig, amíg le nem tette a szolgálatot, hogy inkább nehéztüzérségi járművet kísérletezzen ki. Terveivel a hadügyminisztérium támogatását is elnyerte, így 1770-re már el is készült gőzkocsijával. A gőzgép miatt olyan lehetett vezetni, mintha egy hatalmas bográcsüstöt tolna maga előtt az ember, első útján 3-4 km/órás szédítő sebességével egy falba ütközött, amivel a világ első autóbaleseteként is beírhatta magát a történelembe – de mint tudjuk, minden kezdet nehéz.
A főnix felemelkedése
A gőzgépes közlekedési megoldások nem voltak túl népszerűek a 19. század közepéig, hiszen az utak állapota inkább rövid, a gyárépülettől a vasútállomásig tartó lovas szekeres szállításnak kedvezett. Később azonban fellendült az érdeklődés, 1881-ben pedig megszületett az első félpótkocsi, amit egy gőzhajtású traktor vontatott. Az igazi áttörést Carl Benz hozta meg a belső égésű motor kifejlesztésével 1895-ben – 1896-re a Daimler pedig villámgyorsan kifejlesztette Phonix nevű új termékét: az első motorizált teherautót.
Kamion: a szállítás új üstököse
A történet pedig azóta úgy felgyorsult, hogy a szállítani vágyó társadalom csak kapkodja a fejét. A mai szintre való fejlődésben sok minden közrejátszott: az első világháború után a teljesen gumiból készült változatok helyett elterjedtek a pneumatikus gumiabroncsok, az elektromos indítómotorok és az elektromos világítás. Szép lassan egyre több nagy gyártó szállt be a tehergépjárművek fejlesztésébe, egészen változatos motivációkkal: az amerikai Alexander Winston például szerette volna végre praktikusan szállítani egyedi készítésű autóit, ezért kifejlesztett egy autószállító teherautót – kifejezetten saját cégének, a hatalmas érdeklődés hatására viszont kereskedéssel bővítette a terveit.
Csak az első fejezet…
A tanulság tehát: minden fejlesztés azokra épül, akik használják – azaz a vevőkre. Mi a CargoPlazanál rajongunk a kamionokért, és szenvedélyünk, hogy újabb és újabb utakat találjunk a lehetőségek keresésére és legkedvezőbb kihasználására. A legfontosabb, hogy minden nap előrevigyük a kamionos szállítás aktuális ügyeit, ám fél szemmel azért mindig a jövőbe tekintünk, és nagyon izgalmas dolgokat látunk… de ez már egy másik történet.