Tizenöt évesek lettünk!
Tizenöt – ahogy mondani szokták – az gombócból is sok. Pedig a Cargoplaza éppen ennyi évet tudhat maga mögött. Az évforduló kapcsán a hagyományos „innen indultunk, ide érkeztünk” helyett most egy szubjektív visszatekintésre hívom Önöket. Mert bár a számok sok mindent elárulhatnak egy cég életéről, legalább ennyire beszédes az is, hogy az álmainkból eddig mi valósult meg.
Vakon megbízunk egymásban. CargoPlaza csapatépítő 2016 június.
Mindegy, csak vezetni lehessen!
Hogy egészen az elején kezdjem, világ életemben „mozgással” akartam foglalkozni. Pontosabban számomra a kormány volt a lényeg. Tíz évesen például határozottan emlékszem, még hajóskapitányság volt az életcélom (persze a szépen faragott kormánykerék miatt), de aztán ezt a Forma1 pilótaság vagy kamionsofőrség hamar beelőzte, később viszont már beértem azzal is, hogy autószerelő legyek.
Végül egyik sem lettem, de addigra már megcsapott az úton lét varázsa, amit a későbbi, Spanyolországban töltött idő, egy jó adag kalandvággyal fűszerezett. Szóval, minden jel arra mutatott, hogy valahol a szállítmányozás és az ezzel összefüggő logisztika lesz az én sorsom. Hogy ehhez annak volt-e köze, hogy Spanyolországba kamionstoppal jutottam el, vagy annak, hogy útközben az árumozgatás egy egészen más vetületével is megismerkedtem, nem tudom. Annyi bizonyos, hogy erről az útról már úgy tértem haza, hogy nem annyira a kamionozás, mint inkább a szállítmányozás szervezési része érdekelt engem.
A villanyírógépről meg sok egyéb másról
Jó pár évet ugorva az életemben már egy angol-magyar vegyesvállalatban találnak engem – természetesen – szállítmányozási vonalon. A szakmáról sokat tanultam itt. Nem véletlen, hogy 2002 januárjában, amikor a kiválásról döntöttem, kézenfekvő volt, hogy tapasztalataimra alapozva hasonló profilú vállalkozást indítok.
A hőskor olyan volt, mint majd’ mindegyik kezdő magyar cég esetében. Egy tatabányai kölcsönirodában, egy billegős kölcsöníróasztalon indult a Cargoplaza karrierje. Nem túlzás azt mondani: én voltam a vállalkozás lelke! A bérszámfejtő, a logisztikus, az adminisztrátor, az ügyintéző, a call centeres. Emlékszem, akkoriban nem igazán volt számomra egyértelmű a számlázás mibenléte, így a villanyírógépen kitöltött, gyakorta elhibázott számlák rendre a szemetesben kötöttek ki. Egészen addig, amíg a könyvelőm nem jelezte, hogy ez, hogy is mondjam finoman: így nem „teljesen” szabályszerű.
(Piaci) Résen voltunk
Nagy köszönet jár a korábbról megismert szállítmányozási partnereinknek, akik bizalmat szavaztak az akkor induló vállalkozásunknak. Ők voltak azok, akikkel együtt tudtuk kihasználni az árufuvarozásban nyílt piaci rést, és ahová nem sokkal később a részrakományos szállítmányozással betörtünk. A legtöbb esetben ugyanis megkerestek, hogy a fuvar nélküli, vagy épp félig pakolt kamionjaikkal tudunk-e valamit kezdeni. És tudtunk… A kezdetekben tizenegynéhány járművet mozgattunk, azaz ennyi teherautót tudtunk rakománnyal útnak indítani Európa szerte.
Egyről a kettőre, kettőről a hétre
Időközben sok minden változott a vállalkozásunk életében. A kezdeti 2 fős munkahelyi létszám mára 7 főre duzzadt. A régi gyakorlat helyett, amikor változó szállítói gárdával dolgoztunk, most fix alvállalkozói kapcsolatainkkal teljesítjük a megrendeléseket. Ez az együttműködés mindkét fél számára előnyös: partnereinknek mi rendszeres munkát – export-import munkát kínálunk –, illetve a félig rakott (ezáltal kevéssé költséghatékony) kamionjaikat megtöltjük, cserébe mi megkapjuk azt a biztonságot, amellyel kiszámíthatóvá válik a megrendeléseink teljesítése.
Az ipari igényekre adott válasz
A jövő a raktárlogisztika cégen belüli erőteljesebb jelenlétéről szól. Ez egy hangsúlyos válasz az ipar igényeire. Korábban ugyanis jellemzően minden egyes üzem vagy gyár megépítette a maga raktárbázisát, és házon belül oldotta meg az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat. Mára jelentősen megnőtt az érdeklődés az outsuorcing szolgáltatást nyújtó vállalkozások iránt. Így a szállítmányozási cégeket kiszolgáló tranzitraktár mellett hamarosan egy új vonallal is (raktározás, csomagolás, komissiózás stb.) bővül a Cargoplaza szolgáltatási palettája. A várhatóan 2018-ban megépülő létesítménnyel első sorban a tatabányai-tatai-oroszlányi régió ipari vállalkozásait kívánjuk kiszolgálni.
Dinamikus vállalkozás lévén céljaink itt még messze nem érnek véget, de azokról majd később mesélek. Mondjuk a Cargoplaza harmincadik születésnapjára írott cikkünkben.
Tóth Gábor, Cargoplaza Kft. ügyvezető